logo

Hírek

2011-05-09

Milliókat utalnak pártjaiknak az EP-képviselők

Az európai parlamenti képviselők pártjaik legbőkezűbb támogatói – derült ki a pártok 2010-es pénzügyi zárómérlegéből.
Milliókat utalnak pártjaiknak az EP-képviselők

Az európai parlamenti képviselők pártjaik legbőkezűbb támogatói – derült ki a pártok 2010-es pénzügyi zárómérlegéből. A fideszesek közül Deutsch Tamás volt a „leghálásabb”, 3,2 milliós adományt ajánlott fel pártja számára. Deutschot is felmúlta azonban a jobbikos Kovács Béla, aki 8 millió forintot utalt át a radikális jobboldal támogatására, ráadásul Kovács Balczó Zoltánt váltva csupán 2010 májusától képviselő. A mérlegekből az is kiderült, hogy az MSZP négy európai parlamenti képviselője fejenként egymillió forint feletti összeggel járult hozzá a baloldali párt működéséhez.

A pénzügyeken túl az alkotmányozás dominálta a magyar európai parlamenti képviselők munkáját: a fideszes Szájer Józsefnek ugyan a gyermekek szavazati jogát nem sikerült a végleges alaptörvény szövegbe foglaltatnia, de továbbra is elszánt a kérdésben: uniós szintű párbeszédet kíván indítani a témáról. Az alaptörvény elfogadása utáni időszakban jelentős szerep juthat az áprilisban szakmai konferenciák szervezésén és látogatásán kívül más tevékenységgel nem jelentkező Áder Jánosnak: sajtóhírek szerint Orbán Viktor megbízhatja a sarkalatos törvények bíróságokkal kapcsolatos elemeinek gondozásával. Az új alkotmányt élesen kritizáló szocialisták megpróbálták felvenni az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának napirendjére az alaptörvény kérdését, de annak ellenére, hogy a szakbizottságnak Göncz Kinga az egyik alelnöke, a jobboldali többségű bizottság ezt elutasította. Gurmai Zita egy másik fórumon azonban kijelentette, hogy nem vonja ugyan kétségbe az alkotmány legalitását, de legitimitását igen.

Gál Kinga, a Fidesz kisebbségpolitikai és emberi jogi szakértője több komoly szakmai eredményt is magáénak mondhatott áprilisban. Gál volt az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményről készült vélemény felelőse, valamint állásfoglalási indítvány nyújtott be több külföldi képviselőtársával az észak-afrikai és közel-keleti konfliktusokban tapasztalt nemi erőszakkal kapcsolatban. Hazai megtiszteltetés is érte Gál Kingát: a többpárti egyetértéssel létrehozott Tom Lantos alapítvány társelnöki posztjára kapott felkérést.

Láthatóan lefoglalta a szocialista EP-képviselőket az új magyar alaptörvény ellenzése, hiszen a szokásosnál jóval kevesebb szakpolitikai munka kötődött áprilisban a négy képviselő nevéhez. A baloldali politikusok közül e hónapban Herczog Edit volt a legaktívabb: öt alkalommal szólalt fel az Európai Parlament plenáris ülésén és számos módosító-indítvány és európai bizottsági kérdés is a nevéhez fűződik.

Az Európai Bizottsághoz intézett kérdés lett a jobbikos képviselőknek is az új kedvenc parlamenti műfaja: Szegedi Csanád hat, Kovács Béla pedig további egy ilyen kérdést fogalmazott meg áprilisban. Szegedi – többek közt – az iránt érdeklődött a Bizottságtól, hogy támogatja-e Érmellék autonómiáját és a Rába habzásának megállítását. Több pénzügyi kérdése is volt Szegedinek – így firtatta azt, hogy a magyar soros elnökség költségeinek mekkora részét állja az Európai Unió.

Bokros Lajos az Európai Konzervatívok és Reformisták csoportja nevében az Európai Parlament „pazarló gazdálkodása” ellen emelte fel szavát: javasolta, hogy emelés helyett 1%-kal faragják le az intézmény költségvetését, és csökkentsék a képviselők kényelmi szolgáltatásait, javítsák az épületek energiahatékonyságát.

Az európai parlamenti képviselők 2011. áprilisi munkájának teljes elemzése letölthető itt. 



Vissza

Magunkról

A Policy Solutions egy budapesti székhelyű politikai elemző és tanácsadó intézet, amely elkötelezett a demokrácia, a szolidaritás, az esélyteremtés, a fenntarthatóság és az európai integráció iránt. Munkánk fókuszában a magyar és az európai uniós politikai folyamatok értelmezése áll. Kiemelt kutatási területeink közé tartozik a demokrácia minőségének vizsgálata, az euroszkepticizmus, a populizmus és a szélsőjobboldal mozgatórugóinak elemzése, valamint a választáskutatás. 

Tovább

Facebook

Kövess minket Facebook-on!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel a Policy Solutions hírlevelére!