logo

Hírek

2023-05-10

Zöld kommunikáció Magyarországon

A Policy Solutions tanulmánya környezetvédelmi közpolitikák és kommunikációs narratívák társadalmi fogadtatásáról.
Zöld kommunikáció Magyarországon

A klímaváltozás és az energiaválság korában egyre sürgetőbb, hogy határozott lépéseket tegyünk a zöld átállás irányába. Az éghajlatbarát és energiahatékony szakpolitikák társadalmi támogatottsága azonban nem feltétlenül alakul ki magától. A Talking Green projekt, amelyet a FEPS 2021-ben indított útjára, ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a politikai döntéshozók olyan narratívákat alakítsanak ki, amelyekkel sikerül a lakosság széles körében bizalmat kelteni a klímavédelmi intézkedések iránt. A zöld átállás nemcsak közpolitikai, hanem kommunikációs kihívás is, amelyhez olyan megközelítéseket kell találni, amelyekkel a lehető legszélesebb társadalmi bázist lehet megnyerni a zöld intézkedések számára. Ebből a célból hat állomásból álló (Budapest belváros, valamint külváros és agglomeráció, Szeged, Miskolc, Veszprém, Dunaújváros) fókuszcsoportos kutatást végeztünk olyan résztvevők bevonásával, akik azokhoz a szociodemográfiai csoportokhoz tartoznak, amelyek kisebb hangsúlyt fektetnek a szimbolikus és posztmateriális kérdésekre, de nem feltétlenül ellenzik a zöld javaslatokat. Habár nem reprezentatív felmérést végeztünk, kutatásunk lefedi Nyugat-, Közép- és Kelet-Magyarország lakóit.

A kutatásunkban vizsgált négy témakört a magyarországi zöld politika kiemelkedően releváns és fontos ügyeinek tekinthetjük. A Policy Solutions 2021-es, a zöld politikák magyarországi megítéléséről szóló kutatása szerint a magyarok a légszennyezést és a műanyagszennyezést tartják a két legnagyobb környezeti problémának az országban. Emellett az orosz-ukrán háború és az energiaválság hatására jelentősen megnőtt a közfigyelem az energiahatékonyság (különösen az épületek esetében, a magas közüzemi számlák miatt) és a felhasznált energia összetétele iránt, nemcsak Magyarországon, hanem az egész EU-ban. Kutatásunkban így a levegőszennyezés és a műanyagszennyezés problémái kiegészültek az energiaválsággal összefüggő két kérdéssel.

A "Zöld kommunikáció Magyarországon" című tanulmányt itt lehet letölteni. 

Szerzők: Bíró-Nagy András, Hunyadi Réka, Juhász Vanessza, Szászi Áron  

 

Vezetői összefoglaló

Kutatásunkból kiderült, hogy a magyarok nagyon is tisztában vannak az éghajlatváltozás, illetve a környezetszennyezés okozta globális problémákkal. A fókuszcsoportos módszertan pedig azt is lehetővé tette, hogy részletesebben is megismerjük a helyi lakosok legfontosabb aggályait, a preferált megoldási javaslatokat, illetve azt is, hogy felmérjük, milyen kommunikációs stratégiákkal lehet a leghatékonyabban eljuttatni a bolygónk jövőjével kapcsolatok üzeneteteket a magyar lakosság felé.

Amivel jól jár a bolygónk és a pénztárcánk is

A kutatásunkban lefolytatott hat fókuszcsoportos beszélgetés mindegyikében 40 különböző zöld üzenetet értékeltek a válaszadók. Ezeket az üzeneteket különböző környezetvédelmi szakpolitikákhoz kapcsolódóan fogalmaztuk meg négy különféle keretezéssel (gazdasági előnyök, életminőség, ártalom hangsúlyozása, és elitellenesség).

Az életminőség keretezésű üzenetek általánosságban kiemelkedően népszerűek voltak. Ezek voltak azok a szlogenek és érvek, amik az egyes környezetvédelmi problémák megoldásának fontosságát a személyes egészséggel, a tiszta környezettel, az anyagi előnyökkel, valamint az élhető jövő biztosításával kötötték össze.

„A tiszta levegő és az egészséges élet fontosabb a rövidtávú gazdasági előnyöknél.”

Az életminőség keretezésű kijelentésekre gyakran olyan általános igazságként tekintettek a beszélgetések résztvevői, amit „mindenki tud”, ebből adódóan kevesen vitatták ezek valóságtartalmát. A magyarok érdekeltek saját környezetük biztonságában és tisztaságában, kifejezetten, ha azzal ők is jól járnak. Kiemelten fontos tartják, hogy milyen előnyeik származnak a zöld átállásból, akár egyéni, akár globális szinten. Az erre fókuszáló üzenetek hatásosabbak, mint a vádló, hibáztató kommunikáció. A zöld üzenetek kommunikációjában éppen ezért érdemes kihangsúlyozni a rövidtávú, egyéni érdekeket, melyek összeköthetők a klímaválság elleni globális küzdelemmel.

Ezzel szemben a zöld intézkedések általános gazdasági előnyeit hangsúlyozó üzenetekkel már szkeptikusabbak voltak a résztvevők. Leginkább az energetikai témájú szakpolitikák esetén működik a gazdasági előnyökre építő kommunikáció. Sokan azonban kételkedtek azzal kapcsolatosan, hogy a zöld átállás lendületet tud adni a gazdaságnak és képes lenne új munkahelyeket teremteni. A kutatásunk résztvevői nehezen tudták értelmezni vagy éppen üres frázisnak tekintették az „új, zöld munkahelyek” ígéretét. A résztvevők úgy vélték, a jelenlegi helyzetben rengeteg plusz erőforrást és anyagi tőkét igényelnek ezek az átalakítások, amelyek csak hosszú évek múltán térülnének meg az ország gazdaságának.

A kormány kommunikációja a klímapolitikára is rányomta a bélyegét

Az ártalmakat hangsúlyozó üzenetek valamivel kevésbé működtek, mint az életminőségre és a gazdasági előnyökre vonatkozó érvek. A résztvevők a kormánypropagandához hasonló, felesleges riogatásnak tartották azt, amikor az energetikai intézkedések szükségességét a háborúval, energiaválsággal és klímaválsággal indokoltuk. Hatékonynak bizonyult viszont a légszennyezettség és különösen a műanyagszennyezés témájában az ártalmak hangsúlyozása, amelyről arra következtethetünk (összhangban a Policy Solutions korábbi közvélemény-kutatásaival), hogy elsősorban a szmog és a mikroműanyagok egészségügyi kockázataitól félnek a magyarok.

Az elitellenes kommunikáció bizonyult a legkevésbé hatásos keretezésnek. Ezekről az üzenetekről sokan úgy gondolták, hogy a felelősséget hárító, feleslegesen feszültségkeltő uszításra építenek. A kutatás résztvevői gyakran a kormányzati kommunikációban megjelenő panelekre asszociáltak a nagyvállalatokat vagy a gazdagokat hibáztató, zöld üzeneteket hallva.

Sokan belátták ugyan a szennyező nagyvállalatok felelősségét, viszont gyakran felmerült, hogy nem feltétlenül a gazdasági szereplőké, hanem a szabályozóké a fő felelősség. A műanyagszennyezésen és klímaválságon nyerészkedő „profitéhes vállalatok” narratívája egyértelműen rossznak bizonyult. A gazdagok felelősségét hangsúlyozó üzeneteket és a „gazdagellenességet” szintén elutasították a fókuszcsoportokban. A politikusok felelősségére vonatkozó üzenetek valamennyire jobban működtek.

A legnépszerűbb zöld ügyek

A kommunikációs stratégiák mellett különböző zöld szakpolitikákról is megkérdeztük fókuszcsoportunk résztvevőit. Felmérésünk általános tanulsága, hogy a magyarok leginkább olyan környezetpolitikai javaslatokat üdvözölnek, amelyek a szankciók helyett inkább valamilyen kedvezményekkel, pozitív ösztönzőkkel támogatják a zöld átállást. A büntetésekkel szemben az olyan rendszerszintű változásokat preferálják, mint a szabályozás átalakítása, új technológiák alkalmazása, ugyanakkor sokan szkeptikusak azzal kapcsolatosan, hogy ezek mennyire megvalósíthatóak.

Leginkább azokat a szakpolitikákat támogatják, amelyek a „kisembereket” segítik a zöld átállásban, és a klímacélok mellett kihangsúlyozzák az egyéni hasznot is. A magyarok érzik a nagyvállalatok felelősségét is a kérdésben, és tudják, hogy a károsanyag-kibocsátás nagy része tőlük származik, azonban úgy érzik, hogy a piaci szereplők tevékenységébe nincs lehetőségük beleavatkozni.

Témák szerint a leginkább pozitív értékelése azoknak az üzeneteknek volt, amelyek az ipar és az áruszállítás zöld átállásához, a szemétfeldolgozás és az újrahasznosítás fejlesztéséhez, valamint a lakossági légszennyezés csökkentéséhez kapcsolódtak. Egyértelműen látszik, hogy a legkevésbé azok az üzenetek működtek, amelyek az életmód megváltoztatását népszerűsítették a karbonlábnyomunk csökkentése érdekében, valamint a személyi közlekedés zöld átállását célozták. Ezek voltak azok az üzenetek, amikkel kapcsolatosan a résztvevők a leginkább a személyes életmódjukat és anyagi helyzetüket érezték veszélyeztetve. Visszatérő vélemény volt, hogy az egyének saját károsanyag-kibocsátása minimális, eltörpül a nagy szereplők mellett, így nem érzik, miért nekik kéne felelősséget vállalniuk.

Nem kapunk levegőt – A légszennyezés problémaérzékelése

Kutatásunk résztvevőit négy nagy, környezetszennyezéssel kapcsolatos témakörben kérdeztük meg, hogy mit gondolnak a probléma helyi érzékeléséről, a lehetséges megoldási javaslatokról, illetve az azzal kapcsolatos üzenetekről.

A tiszta levegő szinte már kincsnek számít az országban, olyannyira, hogy a fókuszcsoportok résztvevői egyedül Veszprémben nem említették spontán a légszennyezettséget a legfontosabb helyi környezetvédelmi problémák között. A vidéki városok lakói szerint a jelentős kibocsátást termelő gyárak, a budapesti résztvevők szerint pedig a nagymértékű autósforgalom tehető leginkább felelőssé a légszennyezésben. A kutatásból az is kiderült, hogy Dunaújvárosban sokak szerint a Dunai Vasmű súlyos egészségügyi károkat okoz a lakóknak. A résztvevők szerint nagyon sok a rákos megbetegedés a térségben, illetve sokan számoltak be arról, hogy gyermekeik valamilyen légúti betegséggel küzdenek (asztma, krupp).

A magyarok leginkább az áruszállítás zöld átállásában látják a megoldást a légszennyezettség csökkentésére. A résztvevők úgy érzékelték, hogy nem a lakosság, hanem sokkal inkább az ipar káros kibocsátása tehető felelőssé a légszennyezésben. Az iparvárosok lakói pedig különösen a bőrükön érzik a probléma súlyosságát. Kiemelkedően sokan támogatták, hogy az autópályákról és a levegőből (az infrastruktúra javítását követően) a vasútra kell terelni az áruforgalmat. 

A személyszállítás zöld átállására irányuló javaslatokkal kapcsolatban a résztvevők igen szkeptikusak voltak. Nem támogatnák a büntető, negatív ösztönzőket, például a dugódíjat, vagy a robbanómotoros autók tiltását, hiszen érvelésük szerint rengeteg magyar még anyagi támogatással sem tudna egy új, kevésbé szennyező gépjárműre beruházni. Az elektromos autókra való átállás gondolata jelentős ellenérzéseket váltott ki. Ezzel kapcsolatosan többen kiemelték, hogy azok előállítása, és az akkumulátorok cseréje ugyanannyira, ha nem jobban szennyező, mint a benzines gépjárművek kibocsátása. Nagy sikere volt viszont a tömegközlekedés fejlesztésével és zöldítésével kapcsolatos javaslatoknak, amely a résztvevők szerint nem csupán a levegőt teheti tisztábbá, de mindennapi életüket is megkönnyítené. Sokak szerint jelenleg nincs alternatívája az autózásnak, mert (elsősorban Budapesten kívül) ritkák a buszjáratok és körülményes a tömegközlekedés.

A háztartások zöld átállása komoly vitát váltott ki a fókuszcsoportokban. Sokan kiemelték, hogy nem tudják az összes kerti hulladékot komposztálni és nem kapnak megfelelő segítséget a zöldhulladék elszállításában. Többen viszont komoly problémának tartották a szemétégetést, ugyanakkor nem mindenki értett egyet a bírságolással. Szinte az összes csoportban kiemelték, hogy lakossági légszennyezés egy szegénységgel összefűződő probléma, ezért nem a büntetés, hanem a fűtés korszerűsítésében adott támogatás jelenti a megoldást.

Kutatásunkból kiderült, hogy a légszennyezettség témájában az életminőség és az ártalom keretezésű üzenetek tűnnek a leginkább hatékonynak. Míg a vállalatok és a nagyhatalmak „démonizálására” építő kommunikációt elutasították, azzal többségében azonosulni tudtak, hogy az átlagemberek helyett elsősorban a nagyobb szereplőknek kéne a felelősséget vállalnia a levegő tisztaságának megőrzésében.

Hatékonyak lehetnek a jövőben továbbá az iparvárosokat célzó kampányok is, melyben a gyárak és erőművek helyi szennyezésének káros hatásaira hívják fel a figyelmet. A zöld kommunikációnak építeni kell arra, hogy széleskörű igény mutatkozik a tömegközlekedés fejlesztésére. Meglátásunk szerint a háztartások légszennyezését komplex üzenetekkel kell megközelíteni. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a jelenség alapvetően az (energia)szegénységhez köthető, de a probléma súlyos egészségügyi következményekkel jár és a helyi közösségeket kollektívan érinti.

Mindenhol ott van, de mégsem tudjuk visszaváltani – A műanyagszennyezés

A környezetszennyezés témájában a magyar lakosság fejében az elsők között jelenik meg a műanyagszennyezés, kiváltképp a mindenhol megjelenő mikroműanyag, és az annak káros hatásaitól való félelem. Mind a hat fókuszcsoportunkban elsőként, spontán merült fel a probléma, az emberek pedig úgy érzik, megfulladnak a műanyagszemétben.

Többen kiemelték, hogy rengeteg terméket már nem tudnak csomagolásmentesen megvenni, amiért nem a fogyasztók, vagy a boltok, hanem a nagyvállalatok felelősek. Számos vidéki nagyvárosban hangsúlyozták a nem megfelelő hulladékgazdálkodást, illetve a szelektív hulladékgyűjtés ellehetetlenülését. Visszatérő tapasztalat volt, hogy az emberek nem értik, hogy miért öntik egybe a szemétszállítók a külön kukákban lévő, szelektíven gyűjtött hulladékot.

A megoldási javaslatok közül elsöprő támogatottságot élvezett a betétdíjas rendszerek bevezetése, amely nem csak zöld megoldás, de a fogyasztó pénztárcájának is megéri. Több csoportban is kiemelték, hogy hiányolják a korábbi években jól működő, visszaváltható üvegeket, amelyeket mostanra már nagyrészt felváltott a pet palackos csomagolás. Ezzel kapcsolatban a termelő vállalatok felelőssége is felmerült a műanyagszennyezésben. A fókuszcsoportos beszélgetésekben ugyanakkor elutasították a kereskedőket érintő büntetőadókat, mert szerintük azok előbb-utóbb a fogyasztókon csapódnának le.

A zöld kommunikációs javaslatok közül az ártalomra fókuszáló és az életminőséghez kötődő érvelések voltak a legnépszerűbbek, ami összekapcsolható a mikroműanyagok káros hatásaival szembeni félelmekkel a lakosság körében. A vállalatok és szupermarketek felelősségét célzó üzenetek e témában sem arattak sikert. A magyarok szerint ugyanis a vállalatokat célzó, elitellenes kampány helyett sokkal inkább olyan jogszabályi környezetet kell teremteni számukra, ahol megéri az újrahasznosításba fektetni. A politikai döntéshozókkal szemben megfogalmazott kritika viszont pozitívabb fogadtatást élvezett. Az embereknek komoly igénye van továbbá a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos információs kampányokra.

Rezsikáosz és klímaválság - Az épületek energiahatékonysága

Kutatásunk idején a kormány új rendelkezéseinek köszönhetően számos háztartásban már jelentősen megemelkedtek a rezsiköltségek, melyeket a fókuszcsoportok résztvevői is érzékeltek. A fővárosiak szerint egy régi építésű lakóingatlannak jóval nagyobb a károsanyag-kibocsátása, mint akár a dízellel működő autóknak az utakon. Sokan panaszkodtak az egekbe szökő energiaárakra, illetve kiemelték, hogy egy jól leszigetelt ingatlannál jelentősen spórolhatnak a rezsiköltségeken.

Az elöregedő ingatlanok korszerűsítése minden régióban problémát jelent. A résztvevők kiemelték az állami támogatások fontosságát, hiszen a régi építésű ingatlanokban általában a társadalom szegényebb rétegei laknak, akik nem engedhetik meg maguknak az önerőből építkezést és a felújítást. Számos helyen kiemelték a már meglévő támogatási rendszerek hátrányait, például a Család Otthonteremtési Kedvezményt, amely csupán a társadalom egy bizonyos rétegének érhető el, illetve a panelprogram újbóli elindítása mellett is érveltek.

Kommunikációs szinten az életminőség hangsúlyozása bizonyult a leghatásosabb stratégiának, amely egyszerre kiemeli a személyes lakókörnyezet élhetőségét, az anyagi megtakarítás lehetőségét, illetve az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez való hozzájárulást. Jövőbeli nagyszabású felújítási programokat érdemes információs kampányokkal összekötni, melyek tájékoztatják a lakosságot az elérhető pályázatokról. A „rezsicsökkentésre” illetve az „energiapazarlásra” építő üzenetek azonban számos esetben ellenérzéseket váltottak ki a fókuszcsoport résztvevőiből, ugyanis szerintük azok már túlságosan összeforrtak a kormány kommunikációjával.

Függőség vagy önállóság? – Az energiamix

Kutatásunk szerint a magyar embereket az ország energiamixével kapcsolatban leginkább az energiafüggőség aggasztja. A fókuszcsoportok résztvevői szerint a jelenség nem csak a fosszilis energiahordozók esetében, hanem a megújulóknál is problémát jelenthet. Az atomenergiával kapcsolatban például az emberek sokkal inkább az orosz befolyástól félnek, mint a nukleáris technológia káros hatásaitól. Miskolcon és Budapesten a résztvevők megjegyezték, hogy szerintük alapvetően nem az atomenergia káros, hanem a korszerűtlen orosz technológia, amely alapján a Mátrai Erőmű vagy a Paksi Atomerőmű épül. A Mátrai Erőmű bezárásával kapcsolatban egyedül a közeli Miskolcon fogalmaztak meg aggályokat:a helyi csoportban kiemelték, hogy ez rengeteg munkahely megszűnésével járna, és nem lenne egyszerű az emberek átképzése más munkakörökbe.

Az energiafüggetlenség témakörében a csoportok mindegyike támogatta a zöld, megújuló energiaforrások bevezetését, illetve Magyarország energiamixének diverzifikálását, azonban többen kiemelték, hogy az átalláshoz évek kellenek, és jelentős anyagi tőke is szükséges hozzá. A zöld átállás tekintetében sürgették továbbá a családok anyagi támogatását, hogy ne a szegényebb rétegeknek kelljen megfizetni az ezzel járó költségeket. A résztvevők érzik az olajipar és a gazdasági érdekcsoportok felelősségét az energiafüggőség és a -kibocsátás tekintetében, ám úgy vélik, az átlagemberek nem tudják befolyásolni a tevékenységüket.

Az energiamix tekintetében a személyes előnyökre fókuszáló üzenetekkel rezonálnak leginkább az emberek. A pénzmegtakarítás a megújuló energiákkal, illetve a drága fa és a gáz párhuzamba állítása hatásos üzenetnek bizonyult. A résztvevők szerint fontos kihangsúlyozni az energiafüggetlenséggel járó előnyöket, valamint, hogy a megújuló energiára való áttéréssel csökkenthetjük kitettségünket a környező országok energiaimportjának. Véleményünk szerint a zöld átállás megvalósíthatóságával kapcsolatos kételyeket információs kampányokkal lehetne eloszlatni a társadalomban, amely bemutatja, hogy a fosszilis energiatermelés fenntartása mennyivel többe kerülnek a gazdaságnak, mint a zöld átállás támogatása a lakosság számára.

A "Zöld kommunikáció Magyarországon" című tanulmányt itt lehet letölteni. 



Vissza

Magunkról

A Policy Solutions egy budapesti székhelyű politikai elemző és tanácsadó intézet, amely elkötelezett a demokrácia, a szolidaritás, az esélyteremtés, a fenntarthatóság és az európai integráció iránt. Munkánk fókuszában a magyar és az európai uniós politikai folyamatok értelmezése áll. Kiemelt kutatási területeink közé tartozik a demokrácia minőségének vizsgálata, az euroszkepticizmus, a populizmus és a szélsőjobboldal mozgatórugóinak elemzése, valamint a választáskutatás. 

Tovább

Facebook

Kövess minket Facebook-on!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel a Policy Solutions hírlevelére!